Jó napot kívánok!
Vannak tájak, melyek valami oknál fogva hátrányos helyzetűek, ha arra gondolunk hova is kellene menni a hétvégén. Ilyen a Cserehát is, ahol véget nem érő szántóföldekre, egyhangú tájra, és rossz kinézetű, cigányokkal teli falvakra számítottunk. Természetesen a valóság megcáfolta az előítéleteket. Igazán vadregényes a táj, mely dombok és völgyek sorából áll, a völgyek mélyén apró kedves falvak húzódnak. Mintha megállt volna az idő, az utcákat régi, 1900-as évek elején épült paraszt házak szegélyezik, modernségnek, újításnak alig van nyoma. Ez a kép egészen a Hernád völgyéig elkísért minket, ahol a jobb munkalehetőségeknek köszönhetően a régi házak helyett a jól ismert kocka házak színes homlokzatai váltogatták egymást.
Hála a jó közlekedésnek, már délelőtt 10 órakor Felsővadászon voltunk. A vegyesboltban beütöttük az első bélyegzést és kézen fogva, jó hangulatban neki indultunk a domboknak. Szuperül beszántott utak, nagyon kevés jelzés, és a GPS segítsége ha röviden jellemezni kell a körülményeket. Az első dombra egy szántóföld közepén kellett felbaktatni, majd a másik oldalon egy kis erdőt érintve leereszkedni Nyéstába. Kicsiny falut épp csak érintettük és ismét emelkedő következett, mely átvezetett az inkább cigányok lakta, eléggé lehangoló állapotban lévő Abaújszolnokra. A faluban elhelyezett buszmegállóban, a napon sütkérezve elfogyasztottuk ebédünket. A falut elhagyva ismét egy kiadós emelkedő következett, mely után a következő völgyet u alakban kerültük meg a dombok gerincén keresztül. A sokadik meglepetés itt ért minket, (az első a lenyűgöző táj volt, a második, hogy nem ember májevő népek élnek erre felé sem...) szembe jött egy turista parti. Kedvesen elbeszélgettünk a szokásos dolgokról, honnan jönnek, merre mennek, mi vár ránk és rájuk az előttünk álló szakaszokon.
Baktakék egy kicsivel nagyobb falu volt, vegyes lakossággal és egy igen kellemes kocsmával, ami igazából vegyes bolt is volt egyben. Az u alakú padon elfogyasztottunk egy-egy sört és szendvicset miközben a helyiek beszélgetését hallgattuk. A húsz év körüli, csúnyácska kocsmáros lányt egy öregúr biztatta arra, hogy most már ideje lenne valaki találnia, mert különben bajba lesz nem sokára.
Kellemesen átmelegedve indultunk el. A napot kezdték eltakarni a gyülekező felhők és lassan a téli délutánokra jellemző szürkeség borult a tájra. Ismét egy dombot kellett megmászni, majd egy kis országutas rész után megpillantottuk a fancsali szőlő domb présházait. A faluban két kocsma is üzemel egymás mellett, mégis a bélyegzőt kint egy ház kerítésén kell keresni. Mielőtt a szállásunkra mentünk volna úgy döntöttünk, hogy a megérkezés örömére iszunk egy sört az egyik italozóba. A szállásunkra, Papp Sándorékhoz, már sötétben érkeztünk.
A turistaság ezen változatát is nagyon élvezzük. Megérkezni valahova, elfoglalni a finom meleg házacskában a szállásunkat, és elfogyasztani egy kiadós finom vacsorát nagyon kellemes dolog. A vacsorához csalán és csipkerózsa ágyas alma pálinkát és házi bort kaptunk. Hosszasan elbeszélgettünk a háziakkal majd egy meleg fürdő után eltettük magunkat holnapra.
Vasárnap az idő nem igazán változott a tegnap délutánhoz képest, szürke borongós, ködös volt egész nap a táj. Még egy domb és Abaújdevecser határa egyben a Hernád völgyének határát is jelentette. Átkelve a hármas úton elértük Encset, ahol az egyetlen nyitva lévő egységben, a város cukrászdájában ettünk egy-két finom sütit. Érdekes élmény az eddigi elszigetelt falvak után egy viszonylag jobban ellátott, városias közegben mozgolódni. Ennek ellenére Encs sem egy világváros, így rövid sétával elértük a városhatárt és neki iramodhatunk a kerékpárúton az úgy 2 kilométere lévő Gibárt irányába. A kerékpárutat rendeltetésszerűen használják a helyiek, a kellemetlen időjárás ellenére sorra jöttek mentek a bringások körülöttünk. Volt, aki a kislányával, volt, aki jó nagy adag fával megrakodva egyensúlyozta el kerékpárját mellettünk.
Gibárt vízműnél csengetésre megkaptuk a bélyegzést. A hídon átkelve megcsodáltuk a folyót, majd nekivágtunk az eddigi legnehezebb szakasznak. Szántóföld mellett, ragadós, csúszós szekérúton a sehova nem vezető szürkeségben csak a GPS monitora adott okot a bizakodásra, hogy egyszer csak megérkezünk Hernádcécére. A szürkületben azért szerencsésen láttunk egy őz párt néhány pillanatig. Mivel reggel előbb indultunk és egész nap jó ütemben haladtunk esélyünk volt elérni a korábbi vonatot. Ehhez azonban az kellett, hogy a nehezen járható szántóföldes úton rendesen kilépjünk. Céce és a vasút állomás közötti más fél kilométert gyorsan legyűrtük, annak ellenére, hogy a körülmények ezen a szakaszon voltak a legmostohábbak. Bélyegeztünk, kicsit szusszantunk és már be is gördült a Tornyosnémetibe vivő Bizmut vonatunk.
A kéktúra kapcsán még egyszer visszatérünk a Cserehátba, de ahogy a kedves vendéglátóinknak is ígértük nyáron ellátogatunk ide ismét, hogy kerékpárral fedezzük fel a csodaszép dombokat.
