Volt egy aprócska lyuk a Bakonyi szakasz teljesítésében egészen a múlt hét végéig. Tés mellől, a sokat látott Csősz pusztáról kellett legyalogolnunk a bájos Bakonykútiba. Ha visszaemlékszem Bakonykúti tömegközlekedésébe a legutóbbi látogatásunk alkalmával is- mikor is volt? Már 3 éve! - beletört a bicskánk. Most se lett volna ez másképp, ha nem hívogatott volna a Burok völgy minket oly izgalmasan. Ezért úgy döntöttünk, hogy az első nap végig tekergünk a vadregényes völgyön, hogy aztán másnap a kéken visszaballagjunk a faluba.
Dél körül lehetett, mikor a bakancsaink fűzőit szorosabbra húztuk, a hátizsákjaink hevedereit megfeszítettük és útra keltünk. Rövid bevezető szakasz után hamar elértük a völgyet, melyet ameddig a szem ellát medvehagyma borított, még különlegesebbé téve az amúgy is impozáns látványt. A völgyben keresztbe kasul kidőlt fák, némelyek szerintem több mint 100 éve színesítik a tájat mohás törzsükkel. A turistaút ennek megfelelően jobbra balra kanyargott végig, hol egy fán kellet átmászni, hol egy szikladarabot kellett kikerülni.
Nehéz hátizsákjaink súlyától meggyötörve a sokadik kikerülés, átbújás, mászás után egyre jobban vártuk a kék + utat, mely kivezetett minket a völgyből. A Tési fennsík platója és a széles erdei út szelídsége meggyorsította lépteinket és immár a megszokott ütembe haladhattunk. Ekkor még nem gondoltuk, hogy visszasírjuk a piros ösvényt... Kellemes poroszkálással értük el a kék barlang jelet, mely segítségével lerövidíthettük a kék nyomvonalát, amin másnap egyébként is végig kellett haladnunk. Megnéztük az Albarégia-barlang bejáratait, majd belekeveredtünk egy olyan erdőirtásba, melynek maradékán képtelenség volt keresztül jutni. Majom, és én is magunkon viseljük eltökélt próbálkozásunk nyomait a különféle szúrós növények karmolásai nyomán.
Kifáradva, de boldogan érkeztünk meg a barlangkutató házhoz, ahol aznap este nem volt senki csak a ház gondnoka. Kérésünkre ellátott minket az esti és a másnapi túléléshez szükséges vízzel. Gyors sátorállítást követően kipróbáltuk az új gázfűzőt és az edényt, melyek nagyon jól vizsgáztak. Vacsora után, ahogy az lenni szokott hernyó társammal berogytunk a sátorba és nagyon hamar elaludtunk.
Másnap gyors reggeli, végre megettük a csoki muszt ami lényegében csoki puding, de nagyon finom. A reggelünket tovább színesítette a közben beszállingózó archív kiránduló csoport reggeli tornája. Sátorbontás, csomagolás és indulandusz. A kiadós pihenés hatására nagyon jó ütemben haladtunk gyorsan elérve a Hamuházat, majd a plató peremét. A kék ezen része számos látni valót tartogatott az erdő szépségén túl. Először egy erdei szentélyt érintettünk, majd a kisgyóni bányászatnak emléket állító emlékművet nézhettük meg. Legnagyobb sajnálatunkra Kisgyónban a térkép szerint ritkán nyitva levő büfé nem volt nyitva. A Gyöngyvirág turistaház előtti padon kellemesen elnyúlva élveztük a meleget és a tavaszi napsütést, mely némiképp ellensúlyozni tudta a büfé hiányát.
A délelőtti kiadós ereszkedés ellenébe egy remek emelkedő sor következett innen egészen Isztimér vonaláig. Ahol aztán mintha elvágták volna, úgy változott meg az eddigi gyönyörű erdei környezet risz-rosz szántóföld melletti szúnyog és légy keltetővé. Kár érte, sajnos a Bakony legnagyobb fájdalma ez, nagyon felszabdalta és eltüntette az egykori rengetegeket nagy részét az emberi tevékenység és a mezőgazdasági törekvések. A közvetlen környezetet ellensúlyozta a gyönyörű panoráma és a szokatlan perspektíva a jól ismert Vértesre, Velencei-, és Budai-hegységre.
Az egyik szántó szélére felállított vadles menedékében megfőztük ebédünket. A rövid pihenőt követően összeszedtük magunkat és neki gyűrköztünk az utolsó kilométereknek. Bakonykúti előtt az út kitekerget a tegnapi Burok-völgy peremérve. Nagyon izgalmas látvány volt a völgy ebből a nézőpontból is. A látvány feledtetni tudta a mögöttünk lévő hosszú kilométereket.
Bakonykúti, ismét, hurrá megérkeztünk. Bélyegzés. Mi vagyunk a Bakony turistája! Szeretünk Bakony!
