Hihetetlen, de egy egész hosszú szakasz meg van a Cserhát nehezen megközelíthető tájaiból. Miután Felsőpetény koszos, büdös kocsmájából hamar kifordultunk felvettük a kamáslikat és neki is eredtünk egy kellemesnek ígérkező 13 kilométeres kirándulásnak. A terv az volt, hogy mire besötétedik, addigra beérjünk Romhányba. Alsópetény felé nem sok dolog történt, a terep sem volt vészes. Láttunk két fiatalt, akik egy régi MZ-vel küzdöttek, hogy be tudjanak menni vele a faluba, de nem igazán sikerült nekik egészen addig, amíg egy harmadik is megjelent a szomszédos majorból. Ez a harmadik már ügyesebb volt, úgyhogy felpattantak és el is poroztak a motorral. Alsópetény előtt egy nagyon szép gazdaságot láttunk, melyben a legérdekesebb a fekete rackajuhok voltak, amik nagy csapatban nézegettek minket.
Alsópetény megérne egy hosszú hétvégét. Vannak nagyon jó minőségű falusi szálláshelyek, remek étterem, és szuper turista utak. A faluban a szokásos kocsmai bélyegzés, majd egy igen komoly emelkedő következett. Rövidesen a falu felett magasodó Romhányi-hegy oldalából tekintettünk vissza a völgyre és a szépen sorakozó házakra, na meg a templomtól külön álló harangtoronyra. A hegy teteje közelében egy emeletes, nagyon szép vadászház áll, amolyan meseház féleség. Nem messze onnan egy elágazás majd elkezdtük az ereszkedést Romhány felé. Éppen időben mert, a borult idő és a kora esti szürkület a a sötétség közeledését jelezte. A cserhátra jellemző agyagos csúzos lejtők után megérkeztünk Romhányba. A Lilla presszóban elvégeztük a kötelező bélyegzést, majd tovább ballagtunk szálláshelyünk felé. A Fáradt Vándor panzió kellemes meglepetés volt. A szoba elfogadható minőségű, a kaja finom és az ár parádés volt. A szállásért, vacsoráért és a reggeliért 11000 forintot fizettünk. Az új, csodaszép túrabotjaim nagyon jól vizsgáltak, hasznosak voltak felfelé és lefelé egyaránt, bár rá kellett érezni a használatukra.
Másnap reggel 8-kor az étterem nyitásakor már az asztalunknál üldögéltünk. Miután elfogyasztottuk a kiadós tojásos reggelit, útnak is indultunk mivel 14:30-ra Becskére kellett érnünk. Átballagtunk a szomszédos Kétbodonyba, ahol a kocsmában feltöltöttük víztartályainkat, és ittunk egy-egy presszót. A bélyegzés után ismét egy elég kemény emelkedő következett, mely felvezetett a Cser-hát nevű hegyre. Nagyon szép napos időnk volt, bágyadtan hullottak a ligetes úton a falevelek. A platón egy térképészeti pont jelezte, hogy megérkeztünk a csúcsra, ahol érdekes módon akácfa ültetvény vett körül minket. Innen a táj megváltozott igazi rissz-rossz erdő következett. Változatosságot az időközben megjelenő szántók hoztak, melyen friss üde zöld növények cseperedtek. Aszód-Balassagyarmat vasút vonalat metszve, átkeltünk a Galga patakon, amit aztán egészen Becske határáig követtünk. Mivel időben indultunk, és jó ütemben haladtunk jóval a buszunk érkezése előtt megérkeztünk. Sajnos a gyér forgalomnak köszönhetően nem sikerült a stoppolás, így hosszas ücsörgés következett. Becske sajnos a környék problémáit nagyon jól összefoglalja, se kocsma, se rendes bolt, csak két magánkézben lévő kis abc, melyek persze vasárnap délután nincsenek nyitva.
Nagyon kellemes kirándulás volt, a viszonylag rövid táv ellenére hosszú szakasz vált bejárát itt a mesés Cserhátban.
