Jó rég nem volt a lábunkon bakancs, ezért nagyon megörültünk az enyhe januárnak. Kedves volt az időjárástól, hogy támogat minket egy jó kirándulásban. Keszthely felé menet átgondoltuk az úti tervet, és inkább ott hagytuk az autót és vállaltuk inkább a másnapi vonatozást.
A kéktúra nyomvonalának újragondolása kapcsán a Keszthelyi szakasz is módosult, a térképet elnézve előnyére. Bélyegzés és presszó tejszínnel kombó után, könnyed gyaloglással a parti panziók, és házak nézegetésével hamar eljutottunk Gyenesdiásra ahol nekikanyarodtunk a hegység nem túl magas tömbjének. Kisebb emelkedő leküzdése után, elértük a Varsás-hegy oldalában kialakított pihenő parkot, mely minden nélkülözhetetlen dologgal kedveskedik az erre látogatóknak. Vannak tűzrakó helyek, padok, asztalok, eső beállók, színpad, és még egy apró büfé is. Kellemes lehet eltölteni itt a nyári melegben néhány hűs órát.
Nem messze innen egy lőtér található, mely nem zavarja a kirándulót annak ellenére, hogy közvetlen az útvonal mellé telepítették. A lőteret elhagyva, hosszas emelkedő veszi kezdetét, mely a Messzelátó-hegyek és az Öreg- szék-tető völgyében halad. Körülbelül a felfelé vezető út felénél, dél tájban találtunk egy vadász lest, ahova felültünk megenni a szendvicseinket.
Az egyre nagyobb sarat, és a végtelennek tűnő emelkedőt békás gumicukorral tettük elviselhetőbbé. Nagy sokára egy könnyed gerinc út és egy laza lejtő következett, mely Vállus község szélén húzódó szántóföld tövéhez vezetett minket. Vállus újabb szomorú példája az elnéptelenedő falvaknak. Annak ellenére hogy nagyon szép helyen fekszik, nagyon kevés, vélhetően idős lakossággal rendelkezik. A faluban nincs bolt, se kocsma, amit elég szomorúan vettünk tudomásul.
A bélyegző helyet elhagyva, egy kisebb erdős szakasz után a táj kinézete megváltozott. Az annyira szeretett Balaton-felvidéki dombos, présházas, erdőpamacsos út következett. A kellemes hangulatot tovább fokozta a gyönyörű napsütés, és a lépten-nyomon elénk táruló gyönyörű látvány. Egyik helyről a Balatonra, Szent György-hegyre, Badacsonyra, másik helyről a Zalaszántó felett elhelyezkedő sztupára nyílt kilátás.
Felmászva a Kő-orrához már láttuk aznapi célunkat, Lesenceistvándot. Egy erős lejtőt letudva, majd az oroszlános kút mellett elhaladva, elértük a szőlő-hegy lábához. Lassan poroszkáltunk végig a falun, hogy végül a Fapados kocsma egyik asztalánál találjunk pihenést megfáradt lábainknak.
Bélyegzés, sörözés, pár száz méter vissza a kéken és már az ajtóban is állt vendéglátónk Kati néni és férje. Ezen a szálláshelyünkön ismét megtapasztalhattuk a vidéki vendégszeretetet. Nagyon finom vacsorát kaptunk, igazi falusi húsleves, pörkölt és házi sütemény volt a menü. A reggeliről is meg kell emlékezzem a sok finomság mellett remek kakaót is kaptunk a bögréinkbe.
A második napon enyhe esőben végül az ország út mellett haladva poroszkáltunk be Tapolcára. Nem sok említést érdemel ez a néhány kilométer. Jó lenne, ha találnának új útvonalat a 77-es út helyett.
A célból visszavonatoztunk a kocsihoz, majd visszajöttünk egy stake ebédre, a helyi bisztróba (halkan jegyzem meg, nagyon jól néztünk ki az úri közönség között :) ). A kirándulásra a habot a tapolcai vasútállomás melletti cukrászda jól ismert, kitűnő francia krémesei tették fel.
