Angyalkutya és Malac Úr

Jó rég nem volt a lábunkon bakancs, ezért nagyon megörültünk az enyhe januárnak. Kedves volt az időjárástól, hogy támogat minket egy jó kirándulásban. Keszthely felé menet átgondoltuk az úti tervet, és inkább ott hagytuk az autót és vállaltuk inkább a másnapi vonatozást.

A kéktúra nyomvonalának újragondolása kapcsán a Keszthelyi szakasz is módosult, a térképet elnézve előnyére. Bélyegzés és presszó tejszínnel kombó után, könnyed gyaloglással a parti panziók, és házak nézegetésével hamar eljutottunk Gyenesdiásra ahol nekikanyarodtunk a hegység nem túl magas tömbjének. Kisebb emelkedő leküzdése után, elértük a Varsás-hegy oldalában kialakított pihenő parkot, mely minden nélkülözhetetlen dologgal kedveskedik az erre látogatóknak. Vannak tűzrakó helyek, padok, asztalok, eső beállók, színpad, és még egy apró büfé is. Kellemes lehet eltölteni itt a nyári melegben néhány hűs órát.

Nem messze innen egy lőtér található, mely nem zavarja a kirándulót annak ellenére, hogy közvetlen az útvonal mellé telepítették.  A lőteret elhagyva, hosszas emelkedő veszi kezdetét, mely a Messzelátó-hegyek és az Öreg- szék-tető völgyében halad. Körülbelül a felfelé vezető út felénél, dél tájban találtunk egy vadász lest, ahova felültünk megenni a szendvicseinket.

Az egyre nagyobb sarat, és a végtelennek tűnő emelkedőt békás gumicukorral tettük elviselhetőbbé. Nagy sokára egy könnyed gerinc út és egy laza lejtő következett, mely Vállus község szélén húzódó szántóföld tövéhez vezetett minket. Vállus újabb szomorú példája az elnéptelenedő falvaknak. Annak ellenére hogy nagyon szép helyen fekszik, nagyon kevés, vélhetően idős lakossággal rendelkezik. A faluban nincs bolt, se kocsma, amit elég szomorúan vettünk tudomásul. 

A bélyegző helyet elhagyva, egy kisebb erdős szakasz után a táj kinézete megváltozott. Az annyira szeretett Balaton-felvidéki dombos, présházas, erdőpamacsos út következett. A kellemes hangulatot tovább fokozta a gyönyörű napsütés, és a lépten-nyomon elénk táruló gyönyörű látvány. Egyik helyről a Balatonra, Szent György-hegyre, Badacsonyra, másik helyről a Zalaszántó felett elhelyezkedő sztupára nyílt kilátás.

Felmászva a Kő-orrához már láttuk aznapi célunkat, Lesenceistvándot. Egy erős lejtőt letudva, majd az oroszlános kút mellett elhaladva, elértük a szőlő-hegy lábához. Lassan poroszkáltunk végig a falun, hogy végül a Fapados kocsma egyik asztalánál találjunk pihenést megfáradt lábainknak.

Bélyegzés, sörözés, pár száz méter vissza a kéken és már az ajtóban is állt vendéglátónk Kati néni és férje. Ezen a szálláshelyünkön ismét megtapasztalhattuk a vidéki vendégszeretetet. Nagyon finom vacsorát kaptunk, igazi falusi húsleves, pörkölt és házi sütemény volt a menü. A reggeliről is meg kell emlékezzem a sok finomság mellett remek kakaót is kaptunk a bögréinkbe.  

A második napon enyhe esőben végül az ország út mellett haladva poroszkáltunk be Tapolcára. Nem sok említést érdemel ez a néhány kilométer. Jó lenne, ha találnának új útvonalat a 77-es út helyett.

A célból visszavonatoztunk a kocsihoz, majd visszajöttünk egy stake ebédre, a helyi bisztróba (halkan jegyzem meg, nagyon jól néztünk ki az úri közönség között :) ). A kirándulásra a habot a tapolcai vasútállomás melletti cukrászda jól ismert, kitűnő francia krémesei tették fel.

Keszthely - Tapolca

 táv: 27 km (28,5)

Tapolca - Keszthely 

10:18 Tapolca- 10:49 Keszthely vonat!

Szállás: Katalin vendégház : Zrínyi M. u.13.; +36 30 83-31-458

Keszthely: 

A Vén Bakter sörözőben a bejárat mellett, a pulttal szembeni elválasztó falon.

Vállus:

A megszűnt vegyesbolt falán, a telefonszekrényben.

Lesenceistvánd:

Fapados kocsma vagy Fatehén kocsma

Tapolca:

A Lokomotív büfé teraszán az új bélyegző..

Három napos vándorlásba kezdtünk Káldon, hogy elérjük a kemenesháti szakasz végét jelentő Sümeget. Szokásos sötét kocsmában bélyegeztünk. Ez alkalommal nem volt mozgalmi hevület, sehol egy székely himnusz, sehol egy csillogó szemű vendég. Úgyhogy megittuk gyorsan a sörünket és útnak is eredtünk. A faluval kapcsolatban a véleményem nem változott, továbbra is kellemes településnek gondolom, érdekes hangulata van. 

Az erdő ezen a részen nem volt olyan szép, mint a Farkas erdő, de rövid gyaloglás után kiértünk egy nagyon szép legelőre, mellyen az ember szabadon engedhette a lelkét. A dombokkal körbezárt legelő végén felkúsztunk egy nagyon szép erdővel borított domboldalra, amin keresztül rövidesen elértük a Hosszúpereszteg határában lévő szántókat. Nem volt zavaró, sőt kellemes volt az "átkelés", néhol bokorcsoportok törték meg az egyhangúságot, középtávon pedig egy kereszt is állt a semmiben. Akárhol lehettünk volna, de mi itt voltunk, így rövidesen a volt Lenin utcán bandukoltunk a falu központja felé. A sétát hangos zeneszó kísérte, melynek forrása a faluban megrendezett Búcsú és sör fesztivál volt, olyan neves előadóvendégekkel, mint Kis Grofó. Ez, mint később kiderült okozott némi felfordulást a fejekben, és kiváló beszédtémát adott a helyieknek a következő napokra.

A szépen felújított templom mellett elfogyasztottuk otthonról hozott ebédünket, ittunk egy kis whiskyt majd felkerekedtünk, hogy minél előbb elérjük a Szajki-tavakat. Rövidebb aszfaltos rész után, egy fára kiszögelt hal alakú irányjelzőnél tértünk be újra az erdei útra. Az autóforgalomból jól látszott, hogy bizony sokan kihasználják a szabadidőt egy kis horgászatra. Egy balos kanyar után leértünk a tavak partjára. 10 tóból áll a tórendszer, melyek közül néhány magán kézen van, a többiben horgászni lehet, és a nagyon várt 6-os tóban pedig strandolni. Ennek a partján kedves nyaraló övezet lett kialakítva, lángosossal, pecsenyesütővel, fagylaltozóval és persze néhány kiadó házacskával. A következő két éjszakát az egyik ilyen házban töltöttünk, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Kellemes vacsora után hamar ágyba kerültünk, és a huszadikai tűzijátékot szemhéjainkon keresztül követtük a zsebtévében. 

Másnap korán keltünk, hogy elérjük a reggeli buszt, amivel először Zalabérbe majd egy átszállást követően Szalapára mentünk. Szalapa nincs a kék útvonalán, de úgy gondoltuk, hogy plusz három kilométert megér, hogy a kellemes Szajki tavak partján tölthessük a következő éjszakát is.  

Ötvösön pecsételtünk, majd bevetettük magunkat a Kemenes aljának nevezett tájegység erdeibe. Az itt húzódó hosszú erdősáv, nagyon kellemes csalódást okozott mindkettőnknek. Lényegében egész napot szép erdőben töltöttük azzal megspékelve, hogy összesen 70 métert kellett benne felfelé menni. A nap során láttunk erdei munkásokat, akik felkészítették az erdőt a vadászok érkezésére, lényegében ez az út megtisztítását jelentette. Találkoztunk egy olyan munkagéppel, mely a favágás után visszamaradt vékonyabb faágakat szedte össze és pakolta fel a hordozójára. Az ebédünket egy vadász lesen fogyasztottuk el egy bátor őzike társaságában. A lestől úgy 20-30 méterre ő is megebédelt és egyáltalán nem zavarta, hogy ott vagyunk vele mi is. Nagyon különleges élmény volt.

Viszonylag korán elértük Szajkot, így vacsora előtt a vendéglátónk büféjében elfogyasztottunk egy sör, fagylalt kávé kombót. A vacsoránkat ismét a tóparti vendéglőben fogyasztottuk el és ismét nagyon hamar álomra hajtottuk a fejünket. 

Harmadik nap reggele szinte egy az egyben megegyezett az előzővel, mivel ugyan azzal a busz kombinációval jutottunk vissza Szalapára, majd gyalogoltuk le a három kilométeres bekötő utat. Az ötvösi bélyegző pont után,rövid erdei szakasz következet, majd  búcsút mondtunk az erdőnek, hogy aztán különböző szántások mentén egyre közelebb kerüljünk Sümeghez. Hosszú tűnő kilométerek leküzdése után megérkeztünk Kisvásárhelyre, ahol a helyi kedves idős lakók elláttak minket ivóvízzel és némi jó tanáccsal a környék közlekedését illetőleg. Szerencsénkre épp arra jött a Family Frost, így a zacskós kaját lekísérhettük egy-egy finom jégkrémmel. Hab a tortán, hogy a még mindig hideg, idáig cipelt dobozos Sopronik is feldolgozásra kerültek. 

Hamarosan búcsút intettünk a falunak, és nekivágtunk a maradék 5 kilométernek. Rövid erdős szakasz után elértük az országutat, mely levezetésként 3 kilométer hosszan teljesen egyenesen vezetett be Sümegre. 

Kellemes napokat töltöttünk a Kemenes-háton, de visszagondolva a Kőszegig húzódó útvonalra sok olyan része volt, mely a szintek hiánya ellenére a monotonitása miatt jelentős kihívást jelentett. Érdemes lenne kerékpárral visszatérni Sárvár környékére és a Farkas erdőbe Káldra. 

Zárásként ismét ettünk egy-egy finom sütit a Sümegi szálló-étterem-cukrászda komplexumban. A cukrászdában a felszolgáló hölgy kedvessége példaértékű lehetne minden hasonló egységnek.

Káld- Sümeg

1 nap: 18 km, 2 nap: 15 km, 3 nap: 16 km

Sümeg taxi: 06 30 / 9864 309 (Pap Tamás)

Sümeg - Káld:

Sümeg -Devecser (Győr) 11:20 - 11:52

Devecser - Káld (Bük) 12:10 -12:46

Szajki tavak - Szalapa bejárati út:

Szajki tavak - Zalabér bejárati út (Zalaegerszeg) 8:38 - 8:54

Zalabér bejárati út - Szalapa bejárati út (Tapolca) 9:23 - 9:54

Ötvös aszfalt út - Szalapa bejárati út: 3 km

Szállás: 36-30-855-9332 (Jégkert-Tulok Jánosné)

 Káld:

A főutcán, a buszmegálló közelében lévő Korona sörözőben, a bélyegző jó minőségű lenyomatot ad.

Hosszúpereszteg:

A templom kerítésén, az OKT szelencében lévő bélyegző rendben. Káld felől érkezve, a templom közelében padok és ivókút található. Itt fel lehet tölteni a kulacsot és kicsit megpihenni.

Szajki erdészház:

A vadászházzal szemben a villanyoszlopon megtaláltuk a pecsétkazettát (a Sárvár (Hosszúpereszteg) felől érkezőknek a fa oszlop túloldalán van), a kazetta régi, ütött-kopott, de a pecsét új, gumis, lenyomata jó.

Ötvös:

Az Ötvösi út pecsételőhely az országút után alig húsz méterre van bent az erdőben, a tölgyfa, amin a pecsétkazetta van, egy átlagos méretű fa, semmi különös nincs rajta, de a kazetta könnyen észrevehető mindkét irányból.

Kisvásárhely:

A falu "központjában" lévő haranglábnál továbbra is elérhető a bélyegző...víz nem iható!

Sümeg:

Pecsét a vasútállomáson OK 

Nem is tudom, hol kezdjem annyi minden történt velünk. Nagyon szép az aggteleki táj, érintetlen a természet, az emberek pedig nagyon barátságosak.

Putnok jó messze van, így csak 11 óra után kezdtünk neki a gyaloglásnak. Felcaptattunk a Szörnyű-völgyön majd átkelve a hegygerincen megnéztük a Kis- és Nagy Mohos tavakat. Fokozottan védett természeti kincsek ezek a tavak, meglehetősen sajátos hangulattal a hegyek között. Első megállónkat Keleméren ejtettük meg Tompa Mihály szobra tövében. Érdekes felvonulásban volt részünk miközben szendvicsebédünket majszoltuk. A falu cigány lakossága fel-le korzózott az utcán az ünneplőben. Volt ott minden, amit az ember el tud képzelni meg az is amit nem. 

Pihenő után átballagtunk Gömörszőlősre. Itt érintett meg bennünket először a szelíd dombokon hullámzó mező látványa. A két kilométert egy pompás strandolással végeztük a falu határában lévő kútnál. A falu nagyon szép, bár inkább hasonlít egy skanzenre, mint élő falura. A régi parasztházak szépen fel vannak újítva, régi mesterségeket művelnek, és néhány galéria és múzeum is színesíti az összképet. 

A falut elhagyva következett az első igazi erőpróba, az eddig szelídnek gondolt dombok egyikére kellett felkapaszkodni a tűző napon. Kivett belőlünk a mászás rendesen, de vigaszt nyújtott, hogy a dombtetőről megpillantottuk Zádorfalvát.

A kocsmában bélyegzés, és egy-egy jutalom sör után történ valami olyan mely a vidéki embereket dicséri. Otto az egyik cigány vendég szóba elegyedett velünk, Gergő a kocsmáros Zsani "udvarlója" elszaladt a keresztanyához a parókia a kulcsa miatt. Szó-szót, sör-sört követett, míg nem beesteledett és nem sok nógatás után Gergőék kertjében vertünk sátrat a parókia helyett. 

Reggelt pálinkával és finom reggelivel köszöntöttük. Mire mindent megettünk, mindnet megbeszéltünk és összepakoltunk javában benne jártunk a délelőttben. Sajgó tagokkal indultunk útnak és másztunk fel a falu határában húzódó dombok egyikére, mely megalapozta az egész napos fáradtságot. Hosszú, de változatos menetelés következett, melynek köszönhetően elértük a Szlovák határt, immár másodszor a kéktúrázásunk során. A határtól nem messze már felderengtek Aggtelek első házai. Az idő szűke és a fáradtság miatt úgy döntöttünk, hogy a hétvégét itt fejezzük be. Egyetértettünk abban, hogy inkább visszatérünk és eltöltünk egy egész hétvégét Aggteleken és felfedezzük jobban a tájat és az itt élő embereket. 

Táv: 31,5+5,5 km  

szállás: ?Zádorfalva parókia  övegy Rémiás Józsefnének (06-48-358-176)

vagy Kis István lelkipásztor 48-358-061

Jósvafő- Putnok: 16:20 (Budapest) - Kelemér 16:58 (Putnok)  !Jósvafő szálló 16:23

Jósvafő- Aggtelek: 16:53 -17:05  !Jósvafő szálló bejárati út 16:55

Aggtelek- Putnok: 17:05 - Kazincbarcika 18:10 (Miskolc) 

Putnok:

Pecsét vasútállomáson OK.

Kelemér:

A Múzeum kerítésén a fémpecsét a helyén. A lenyomat már nem a legjobb.

Gömörszőlős:

Nagyon kedves, szép, rendezett kis falu! A Néprajzi Múzeum kerítésén, belül a gumipecsét rendben!

Ilyen csapadékos időben érdemes megtenni az atlasz által jól jelzett kb 250 méteres kerülőt a Potrec nevű helyen, a GPS-ek itt nem jó utat jeleznek, bevezetnek a vizenyős területre!

Zádorfalva:

Szivárvány Presszóban a pecsét tökéletes, forraltbor jól esett a hidegben.

Aggtelek:

Pecsét a barlang pénztárban és a turinform irodában OK.

Jósvafő:

Alternatív hely: Jósvafői Tájház

Volt egy aprócska lyuk a Bakonyi szakasz teljesítésében egészen a múlt hét végéig. Tés mellől, a sokat látott Csősz pusztáról kellett legyalogolnunk a bájos Bakonykútiba. Ha visszaemlékszem Bakonykúti tömegközlekedésébe a legutóbbi látogatásunk alkalmával is- mikor is volt? Már 3 éve! - beletört a bicskánk. Most se lett volna ez másképp, ha nem hívogatott volna a Burok völgy minket oly izgalmasan. Ezért úgy döntöttünk, hogy az első nap végig tekergünk a vadregényes völgyön, hogy aztán másnap a kéken visszaballagjunk a faluba.

Dél körül lehetett, mikor a bakancsaink fűzőit szorosabbra húztuk, a hátizsákjaink hevedereit megfeszítettük és útra keltünk. Rövid bevezető szakasz után hamar elértük a völgyet, melyet ameddig a szem ellát medvehagyma borított, még különlegesebbé téve az amúgy is impozáns látványt. A völgyben keresztbe kasul kidőlt fák, némelyek szerintem több mint 100 éve színesítik a tájat mohás törzsükkel. A turistaút ennek megfelelően jobbra balra kanyargott végig, hol egy fán kellet átmászni, hol egy szikladarabot kellett kikerülni.

Nehéz hátizsákjaink súlyától meggyötörve a sokadik kikerülés, átbújás, mászás után egyre jobban vártuk a kék + utat, mely kivezetett minket a völgyből. A Tési fennsík platója és a széles erdei út szelídsége meggyorsította lépteinket és immár a megszokott ütembe haladhattunk. Ekkor még nem gondoltuk, hogy visszasírjuk a piros ösvényt... Kellemes poroszkálással értük el a kék barlang jelet, mely segítségével lerövidíthettük a kék nyomvonalát, amin másnap egyébként is végig kellett haladnunk. Megnéztük az Albarégia-barlang  bejáratait, majd belekeveredtünk egy olyan erdőirtásba, melynek maradékán képtelenség volt keresztül jutni. Majom, és én is magunkon viseljük eltökélt próbálkozásunk nyomait a különféle szúrós növények karmolásai nyomán. 

Kifáradva, de boldogan érkeztünk meg a barlangkutató házhoz, ahol aznap este nem volt senki csak a ház gondnoka. Kérésünkre ellátott minket az esti és a másnapi túléléshez szükséges vízzel. Gyors sátorállítást követően kipróbáltuk az új gázfűzőt és az edényt, melyek nagyon jól vizsgáztak. Vacsora után, ahogy az lenni szokott hernyó társammal berogytunk a sátorba és nagyon hamar elaludtunk.

Másnap gyors reggeli, végre megettük a csoki muszt ami lényegében csoki puding, de nagyon finom. A reggelünket tovább színesítette a közben beszállingózó archív kiránduló csoport reggeli tornája. Sátorbontás, csomagolás és indulandusz. A kiadós pihenés hatására nagyon jó ütemben haladtunk gyorsan elérve a Hamuházat, majd a plató peremét. A kék ezen része számos látni valót tartogatott az erdő szépségén túl. Először egy erdei szentélyt érintettünk, majd a kisgyóni bányászatnak emléket állító emlékművet nézhettük meg. Legnagyobb sajnálatunkra Kisgyónban a térkép szerint ritkán nyitva levő büfé nem volt nyitva. A Gyöngyvirág turistaház előtti padon kellemesen elnyúlva élveztük a meleget és a tavaszi napsütést, mely némiképp ellensúlyozni tudta a büfé hiányát.

A délelőtti kiadós ereszkedés ellenébe egy remek emelkedő sor következett innen egészen Isztimér vonaláig. Ahol aztán mintha elvágták volna, úgy változott meg az eddigi gyönyörű erdei környezet risz-rosz szántóföld melletti szúnyog és légy keltetővé. Kár érte, sajnos a Bakony legnagyobb fájdalma ez, nagyon felszabdalta és eltüntette az egykori rengetegeket nagy részét az emberi tevékenység és a mezőgazdasági törekvések. A közvetlen környezetet ellensúlyozta a gyönyörű panoráma és a szokatlan perspektíva a jól ismert Vértesre, Velencei-, és Budai-hegységre.  

Az egyik szántó szélére felállított vadles menedékében megfőztük ebédünket. A rövid pihenőt követően összeszedtük magunkat és neki gyűrköztünk az utolsó kilométereknek. Bakonykúti előtt az út kitekerget a tegnapi Burok-völgy peremérve. Nagyon izgalmas látvány volt a völgy ebből a nézőpontból is. A látvány feledtetni tudta a mögöttünk lévő hosszú kilométereket. 

Bakonykúti, ismét, hurrá megérkeztünk. Bélyegzés. Mi vagyunk a Bakony turistája! Szeretünk Bakony! 

Jó napot kívánok!

Vannak tájak, melyek valami oknál fogva hátrányos helyzetűek, ha arra gondolunk hova is kellene menni a hétvégén. Ilyen a Cserehát is, ahol véget nem érő szántóföldekre, egyhangú tájra, és rossz kinézetű, cigányokkal teli falvakra számítottunk. Természetesen a valóság megcáfolta az előítéleteket. Igazán vadregényes a táj, mely dombok és völgyek sorából áll, a völgyek mélyén apró kedves falvak húzódnak. Mintha megállt volna az idő, az utcákat régi, 1900-as évek elején épült paraszt házak szegélyezik, modernségnek, újításnak alig van nyoma. Ez a kép egészen a Hernád völgyéig elkísért minket, ahol a jobb munkalehetőségeknek köszönhetően a régi házak helyett a jól ismert kocka házak színes homlokzatai váltogatták egymást.

Hála a jó közlekedésnek, már délelőtt 10 órakor Felsővadászon voltunk. A vegyesboltban beütöttük az első bélyegzést és kézen fogva, jó hangulatban neki indultunk a domboknak. Szuperül beszántott utak, nagyon kevés jelzés, és a GPS segítsége ha röviden jellemezni kell a körülményeket. Az első dombra egy szántóföld közepén kellett felbaktatni, majd a másik oldalon egy kis erdőt érintve leereszkedni Nyéstába. Kicsiny falut épp csak érintettük és ismét emelkedő következett, mely átvezetett az inkább cigányok lakta, eléggé lehangoló állapotban lévő Abaújszolnokra. A faluban elhelyezett buszmegállóban, a napon sütkérezve elfogyasztottuk ebédünket. A falut elhagyva ismét egy kiadós emelkedő következett, mely után a következő völgyet u alakban kerültük meg a dombok gerincén keresztül. A sokadik meglepetés itt ért minket, (az első a lenyűgöző táj volt, a második, hogy nem ember májevő népek élnek erre felé sem...) szembe jött egy turista parti. Kedvesen elbeszélgettünk a szokásos dolgokról, honnan jönnek, merre mennek, mi vár ránk és rájuk az előttünk álló szakaszokon. 

Baktakék egy kicsivel nagyobb falu volt, vegyes lakossággal és egy igen kellemes kocsmával, ami igazából vegyes bolt is volt egyben. Az u alakú padon elfogyasztottunk egy-egy sört és szendvicset miközben a helyiek beszélgetését hallgattuk. A húsz év körüli, csúnyácska kocsmáros lányt egy öregúr biztatta arra, hogy most már ideje lenne valaki találnia, mert különben bajba lesz nem sokára. 

Kellemesen átmelegedve indultunk el. A napot kezdték eltakarni a gyülekező felhők és lassan a téli délutánokra jellemző szürkeség borult a tájra. Ismét egy dombot kellett megmászni, majd egy kis országutas rész után megpillantottuk a fancsali szőlő domb présházait. A faluban két kocsma is üzemel egymás mellett, mégis a bélyegzőt kint egy ház kerítésén kell keresni. Mielőtt a szállásunkra mentünk volna úgy döntöttünk, hogy a megérkezés örömére iszunk egy sört az egyik italozóba. A szállásunkra, Papp Sándorékhoz, már sötétben érkeztünk. 

A turistaság ezen változatát is nagyon élvezzük. Megérkezni valahova, elfoglalni a finom meleg házacskában a szállásunkat, és elfogyasztani egy kiadós finom vacsorát nagyon kellemes dolog. A vacsorához csalán és csipkerózsa ágyas alma pálinkát és házi bort kaptunk. Hosszasan elbeszélgettünk a háziakkal majd egy meleg fürdő után eltettük magunkat holnapra. 

Vasárnap az idő nem igazán változott a tegnap délutánhoz képest, szürke borongós, ködös volt egész nap a táj. Még egy domb és Abaújdevecser határa egyben a Hernád völgyének határát is jelentette. Átkelve a hármas úton elértük Encset, ahol az egyetlen nyitva lévő egységben, a város cukrászdájában ettünk egy-két finom sütit. Érdekes élmény az eddigi elszigetelt falvak után egy viszonylag jobban ellátott, városias közegben mozgolódni. Ennek ellenére Encs sem egy világváros, így rövid sétával elértük a városhatárt és neki iramodhatunk a kerékpárúton az úgy 2 kilométere lévő Gibárt irányába. A kerékpárutat rendeltetésszerűen használják a helyiek, a kellemetlen időjárás ellenére sorra jöttek mentek a bringások körülöttünk. Volt, aki a kislányával, volt, aki jó nagy adag fával megrakodva egyensúlyozta el kerékpárját mellettünk.

Gibárt vízműnél csengetésre megkaptuk a bélyegzést. A hídon átkelve megcsodáltuk a folyót, majd nekivágtunk az eddigi legnehezebb szakasznak. Szántóföld mellett, ragadós, csúszós szekérúton a sehova nem vezető szürkeségben csak a GPS monitora adott okot a bizakodásra, hogy egyszer csak megérkezünk Hernádcécére. A szürkületben azért szerencsésen láttunk egy őz párt néhány pillanatig. Mivel reggel előbb indultunk és egész nap jó ütemben haladtunk esélyünk volt elérni a korábbi vonatot. Ehhez azonban az kellett, hogy a nehezen járható szántóföldes úton rendesen kilépjünk. Céce és a vasút állomás közötti más fél kilométert gyorsan legyűrtük, annak ellenére, hogy a körülmények ezen a szakaszon voltak a legmostohábbak. Bélyegeztünk, kicsit szusszantunk és már be is gördült a Tornyosnémetibe vivő Bizmut vonatunk. 

A kéktúra kapcsán még egyszer visszatérünk a Cserehátba, de ahogy a kedves vendéglátóinknak is ígértük nyáron ellátogatunk ide ismét, hogy kerékpárral fedezzük fel a csodaszép dombokat. 

Felsővadász - Boldogkőváralja

Hossz:30.8 km (1. nap 15 km; 2 nap:18 km)
Szintadatok: +557/-552

Miskolc - Felsővadász (Abaújlak) 9:00 -> 9:56 

Boldogkőváralja - Miskolc

15:12 Boldogkőváralja - !Hidasnémeti 15:47 Hidasnémeti - Miskolc

16:47 Boldogkőváralja - Abaújszántó 17:08 Abaújszántó -Szerencs 17:45 Szerencs - Miskolc

Encs - Miskolc vonat 14:11, 15:11, 16:11, 17:11, 18:11

busz:16:00

Szállás:

Papp Sándor, Fancsal Béke u. 10 Tel:.06/70-941-8276

Felsővadász:

Nemzeti dohánybolt - kocsma - kisbolt kombóban pecsételtem. Nyésta felé az út eleinte beszántva.

Abaújszolnok:

 A faluban a bélyegző a második, TASZ jogsegélyszolgálatos ház kerítésén rendben megvan. 

Baktakék:

A kocsma-bolt kocsma részében kaptuk meg a bélyegzőt.

Fancsal:

 Pecsét a kerítésen a Borsodis táblás kocsmával szemben

Gibárt:

Az erőműnél a csengetésre a szolgálatos azonnal hozta a bélyegzőt.

Hernádcéce:

A pecsét továbbra is az adótorony melletti kis ház kerítésén van a fém dobozkában (Gibárt felől a Kék útvonalán, azt hiszem az első ház volt a falu szélén, a két templomhoz közel)  (Aki Gibárt felől jön, az a falu széléig mindig menjen be, mert a feljebb lévő kereszteződésben lévő fán félrevezető a jel.)

 

Leballagtunk az Aba vendégházig, az étterem előtti kis házikóban (a regécihez hasonló megoldás) vannak a bélyegzők; egy szögletes és egy kör alakú MTSZ-es, valamint egy Hernádcéce komp feliratú kör alakú, mindhárom jó állapotú. Bélyegzőpárna is van. Aki nem akar a házig lesétálni (olyan 250-300 m kitérő), annak a Petőfi u. 4-nél is van egy gumis pecsét, amiből a 'komp' ki van kapargatva. Itt viszont kell a saját bélyegzőpárna.

Boldogkőváralja:

 A kis MÁV állomás kerítésén megvan a gumis pecsét, bár a régihez képest keskenyebb lett és nehezebben vele olvasható lenyomatot készíteni. A várba nem mentünk fel a szakadó eső miatt, de a leírások alapján ott is még megvan a bélyegző. 

Hihetetlen, de egy egész hosszú szakasz meg van a Cserhát nehezen megközelíthető tájaiból. Miután Felsőpetény koszos, büdös kocsmájából hamar kifordultunk felvettük a kamáslikat és neki is eredtünk egy kellemesnek ígérkező 13 kilométeres kirándulásnak. A terv az volt, hogy mire besötétedik, addigra beérjünk Romhányba. Alsópetény felé nem sok dolog történt, a terep sem volt vészes. Láttunk két fiatalt, akik egy régi MZ-vel küzdöttek, hogy be tudjanak menni vele a faluba, de nem igazán sikerült nekik egészen addig, amíg egy harmadik is megjelent a szomszédos majorból. Ez a harmadik már ügyesebb volt, úgyhogy felpattantak és el is poroztak a motorral. Alsópetény előtt egy nagyon szép gazdaságot láttunk, melyben a legérdekesebb a fekete rackajuhok voltak, amik nagy csapatban nézegettek minket. 

Alsópetény megérne egy hosszú hétvégét. Vannak nagyon jó minőségű falusi szálláshelyek, remek étterem, és szuper turista utak. A faluban a szokásos kocsmai bélyegzés, majd egy igen komoly emelkedő következett. Rövidesen a falu felett magasodó Romhányi-hegy oldalából tekintettünk vissza a völgyre és a szépen sorakozó házakra, na meg a templomtól külön álló harangtoronyra. A hegy teteje közelében egy emeletes, nagyon szép vadászház áll, amolyan meseház féleség. Nem messze onnan egy elágazás majd elkezdtük az ereszkedést Romhány felé. Éppen időben mert, a borult idő és a kora esti szürkület a a sötétség közeledését jelezte. A cserhátra jellemző agyagos csúzos lejtők után megérkeztünk Romhányba. A Lilla presszóban elvégeztük a kötelező bélyegzést, majd tovább ballagtunk szálláshelyünk felé. A Fáradt Vándor panzió kellemes meglepetés volt. A szoba elfogadható minőségű, a kaja finom és az ár parádés volt. A szállásért, vacsoráért és a reggeliért 11000 forintot fizettünk. Az új, csodaszép túrabotjaim nagyon jól vizsgáltak, hasznosak voltak felfelé és lefelé egyaránt, bár rá kellett érezni a használatukra.

Másnap reggel 8-kor az étterem nyitásakor már az asztalunknál üldögéltünk. Miután elfogyasztottuk a kiadós tojásos reggelit, útnak is indultunk mivel 14:30-ra Becskére kellett érnünk. Átballagtunk a szomszédos Kétbodonyba, ahol a kocsmában feltöltöttük víztartályainkat, és ittunk egy-egy presszót. A bélyegzés után ismét egy elég kemény emelkedő következett, mely felvezetett a Cser-hát nevű hegyre. Nagyon szép napos időnk volt, bágyadtan hullottak a ligetes úton a falevelek. A platón egy térképészeti pont jelezte, hogy megérkeztünk a csúcsra, ahol érdekes módon akácfa ültetvény vett körül minket. Innen a táj megváltozott igazi rissz-rossz erdő következett. Változatosságot az időközben megjelenő szántók hoztak, melyen friss üde zöld növények cseperedtek. Aszód-Balassagyarmat vasút vonalat metszve, átkeltünk a Galga patakon, amit aztán egészen Becske határáig követtünk. Mivel időben indultunk, és jó ütemben haladtunk jóval a buszunk érkezése előtt megérkeztünk. Sajnos a gyér forgalomnak köszönhetően nem sikerült a stoppolás, így hosszas ücsörgés következett. Becske sajnos a környék problémáit nagyon jól összefoglalja, se kocsma, se rendes bolt, csak két magánkézben lévő kis abc, melyek persze vasárnap délután nincsenek nyitva. 

Nagyon kellemes kirándulás volt, a viszonylag rövid táv ellenére hosszú szakasz vált bejárát itt a mesés Cserhátban.